快活林楼凤论坛最新消息,51龙凤茶楼论坛网石家庄,万花楼59351,修车大队信息论坛入口

Az ELTE Konfuciusz Intézet idén is ott volt az egyetem nyílt napján

2025-01-26 22:59:14

Nagy volt a nyüzsgés október 13-án, pénteken az Eötvös Loránd Tudományegyetem ELTE FESZT elnevezés? eseményén. A rendezvény küldetése, hogy az egyetemi felvételi jelentkezés el?tt álló középiskolások jobban megismerjék a kar szakjait, és egyúttal benyomást szerezzenek a bölcsészettudományi kampuszon folyó aktív diákéletr?l.

 

 

Több mint ötszáz diák is megfordult a 11. ELTE FESZT névre keresztelt egyetemi nyílt napon, melyre az ELTE Konfuciusz Intézet is kitelepült. Intézetünkben oktató kínai tanáraink kalligráfiával, hagyományos teaszertartással várták a leend? egyetemi hallgatókat.

 

 

Az autentikus kínai ceremónia során nemcsak a hagyományos eszközökkel ismerkedhettek meg a fiatalok, de azok használata is lépésr?l lépésre bemutatásra került. A teaszertartás végén pedig mindenki megízlelhette a tengeren túlról érkez? kínai teát.

 

 

A teázás mellett a kalligráfia vonzotta a legtöbb embert kitelepült standunkhoz. Tanárunk örömmel írta le a kíváncsi diákok nevét kínai írásjegyekkel, melyet aztán mindenki hazavihetett emlékbe. A kínai karakterek iránt jobban érdekl?d?k, pedig maguk is kipróbálhatták milyen ecsettel és tussal alkotni. Az ELTE Konfuciusz Intézet tanára készséggel magyarázta el a lelkes közönségnek az ecset helyes tartását és az kínai karaktereket alkotó vonások írásának megfelel? technikáját.

 

 

Az ELTE FESZT egy kiváló alkalomnak bizonyult arra, hogy a fiatalok közelebbr?l megismerhessék a kínai kultúrát. Reméljük, hogy sokan kedvet kapnak a kínai nyelvtanuláshoz is!

联系方式
地址: 中国北京市海淀区学院路15号
电话: 86-10-63240618
传真: 86-10-63240616
邮编: 100083
邮箱: info@ci.cn
社交媒体
返回顶部